Emlèkeztőül!
" Rengeteg agyalás ès tanács után úgy döntöttem,hogy...."
2. Èvad 3.Fejezet
(23.FEJEZET)
Írtam volna be válaszom utolsó szavát,mikor valakibe belementem. Telefonom persze rögtön a földön taknyolt ügyes "ütközèsem" után. Jó vagy Work!
-Nèzz már a lábad elè!-szidott le "áldozatom",kinek mellesleg elèg ismerős volt a hangja.
-Bo..-kezdtem volna bele sajnálkozásomba. Azonban mikor felvezettem testèn tekintetem,rögtön kiszúrtam az atlètájából kikandikáló keresztet. Jaj,ugye nem? Istenem kèrlek ne!
-Nem az út közepèn kellene elrendezni az esti programot,cicám!-húzódott formás ajkaira az az ideg tèpő tipikus vigyora,amit legszívesebben letörölnèk a kèpèről.
-Egyèbkènt te minden hol ott vagy?-tártam ki tehetetlenül karom.
-Egyèbkènt itt lakom?-vonta föl gúnyosan szemöldökèt,miközben a pár mèterre lèvő házra mutatott.
-Remèlem rád omlik!-mosolyogtam èdesen.-Na pá.-fagyott le arcomról mosolyom,majd hagytam volna fakèpnèl,ha derekam megfogva meg nem akadályoz.
-Hova sietsz ennyire baby?-suttogta fülembe,mitől akaratom ellenère is a hideg futkosott a hátamon,ahogy meleg lehellete csiklandozta a vèkony bőrfelületet. Ezt Ő persze rögtön èszrevette. Önelègült mosolya levakarhatatlan volt.
-Elengednèl?-próbáltam leplezni a hangomban lèvő bizonytalanságot,mit Ő váltott ki belőlem.
-Játsszunk egy kicsit.-siklott le nagy keze csipőmről,majd cèlt èrve erősen belemarkolt fenekembe,mire akaratomon kívül is egy hallg nyögès hagyta el ajkaim. Mivel továbbra is oldalasan álltunk egymásnak,sikeresen fülèbe nyögtem. Ez is csak èn lehetek.
-Eressz már el!-szóltam rá nyomatèkosan,de nem kiabáltam hisz mègis csak az úton vagyunk.
-Nekem nem úgy tűnik,mintha nem èlveznèd.-kuncogott pimaszul,arcát nyakamba temetve.
-Nem èrek rá a hülye játèkaidra!
-Csak nem randid van?-forgatta meg lomhán csoki barna szemeit. Mint aki biztos a dolgában. Hát akkor tegyünk csak ellene.
-Kèpzeld-mondtam komolyan,mire arcainkat oldalra fordítva álltuk egymás közeli tekintetèt. Biztos azt várta,mikor török meg. Hát azt várhatja. Az előbbi fölènyes mosolya rögtön lefagyott a pár perce mèg magabiztosságot sugárzó arcáról. Álkapocscsontja kitüremkedett bársonyos bőre alól. Percekig álltunk így lefagyva,míg nem egy hirtelen mozdulattal magával szembe nem fordította megrökönyödött testem. Mèg egyik kezèt továbbra is hátsómon pihentette,a másikkal arcom vette birtokba. S mikor egyre csak közeledett volt egy olyan sejtèsem,hogy nem az arcom lesz az egyetlen..Közelsège teljesen megbènított. Fèrfias illatából mèlyet szippantva hunytam le szemeim. Èreztem ahogy nedves,telt ajkai enyèmeket súrolja. Nem èríntette teljesen. Èpp hogy hozzájuk èrt.
-Remèlem jól megbassz.-suttogta ajkaimba mèly,rekedtes hangján mire a szemeim rögtön kipattantak. Egy utólsót fenekemre csapva, fakèpnèl hagyott.
-Hülye fasz..-motyogtam magamban,mikor már jóval arrèbb koptatta az utca köveit.
Ès èn mèg "ezèrt" kèpes voltam gyalog eljönni a város másik felèbe. Èn se vagyok normális.
A fizikát megcáfoló sebessèggel baktattam hazáig. Az ajtót dühösen becsapva magam után,indultam az emeletre.
-Nem mondtam,hogy ne legyèl sokáig?!-èrt èpp hogy utól apám szavai.
-Na perpillanat Te vagy az az egyik ember,akire se időm,se kedvem nincs!
Telefonom után kutatva nyúltam zsebeimbe. Fel kell hívnom Vanit,hogy megyek mielőtt mèg itt hagynának.
-Mi a franc..?-motyogtam idegesen.-Nee Istenem,ugye nem hagytam el(?)
"Nèzz már a lábad elè!"
Hát persze..
Ez is az a barom hibája! Most hogy fogok szólni neki?!
Fèl óra ès indul a gèp. A reptèr meg órákra van ide,ráadásul nem is pakoltam mèg be. Apa! Ő majd elvisz! Remèlem..
-Apa!-rontottam be a dolgozó szobájába kopogás nèlkül.-Fèl óra múlva indul a gèpem Japánba. Gyalog biztos nem èrnèk oda. Nem vi...
- Te vagy az az egyik ember,akire se időm,se kedvem nincs.-idèzte pár perce elhangzott szavaim.
-De,apa!-vettem kèrlelőre a helyzetet.
-Dolgom van-jelentette ki szárazon.
-Akkor ne...
-Nem!-vàgott szavamba. Remek! Èn meg az a nagy szám. Most hogy jutok el a reptèrre? Okèè..hú..nem szabad pánikba esnem. Csak nyugodtan..Várjunk csak! Butler itt lakik a közelben!-igen,elköltözött Justintól.
Percek óta "fekszem" azon a kib*szott csengőn,de Butler úgy látom a fülèn ül.
-Megyek már!-na vègre!-Amanda?-nèzett felvont szemöldökkel a küszöb másik oldalán álló srác.
-Nem,nagyanyám!-löktem finoman arèbb az ajtóból.
-Istenem! Csak tèged ne!-pillantottam meg a kanapèn elterpeszkedő Justint.
-Neked is szia.-mosolygott gúnyosan.
-Butler,kène a telefonod egy hívásra.-fordultam kèrlelőn az említett szemèlyhez.
-Mi van a tièddel?-vonta össze èrtetlenül szemöldökeit.
-Valaki miatt,-nèztem szúrósan a hátsóm stírölő Bieberre-elhagytam.
-Ja igen. Ott hagytad múlt èjjel.-jelentette ki olyan termèszetesen,mintha a szín tiszta igazságot mondaná.
-Ja èrtem.-húzódott Butler arcára is hasonló,pimasz mosoly.
-Ajh! Csak add ide azt a rohadt telefont,ès nem láttok!-lettem egyre ingerültebb.
-Le vagyok merülve.-ilyen nincs!
-Tessèk.-nyújtotta felèm arany színbe vont Iphone-ját.
Furcsálva mèregettem hol a kezèben helyet foglaló tárgyat,hol őt.-Az előbb mèg siettèl.-tetetett kamu ásítást. Fújtatva kaptam volna a telefon után,ha el nem rántja.
-A-a.-ingatta fölènyes vigyorral fejèt.
-Most mi van?!-basszus csak add ide azt a kurva telefont!
-Nincs ám ingyen.-mikor látta,hogy 'wtf' fejjel nèzek,szemforgatva folytatta.-Ha adnál cserèbe valamit.-harapta be alsó ajkát,miközben tekintette fel-le siklott testemen.-Nem is tudom. Mondjuk egy èj...
-Tudod mit?!-szakítottam fèlbe.-Remèlem megrohadsz a telefonoddal együtt,idióta seggfej!-az ajtót dühösen feltèpve kèszültem elhagyni a házat,ahova hiba volt eljönnöm.
-Akkor keressek más esti programot?-èrt utól utolsó mondata,mielőtt kilèptem volna az utcára. Tizenöt perc. Ennyi maradt a gèpemig. Tizenöt percem van gyalog elèrni a város másik rèszèbe.A kudarc borítèkolva van a címemre.
Hangos motor búgásra lettem figyelmes magam mögül. Ezzel nem is nagyon foglalkoznèk,hisz LA-ben vagyunk.Azonban mikor a gèpkocsi őrületes csikorgással parkolt le közvetlen mellettem,már èn is felkaptam búnak eresztett fejem.
-Lana?!-nèztem hitetlenül a járműben ülő barátnőmre.
-Nem,Isten! Szállj már be!-rivalt rám feszülten. Nem teketóriáztam tovább,rögtön eleget tettem kèrèsènek.
-Most már elmondod hogy kerülsz ide?-fordultam kèrdőn a gázt őrülten nyomó lány felè. Ha százhússzal nem mentünk,akkor öttel sem.
-Hu hát..-vett mèly levegőt,majd belekezdett a mesèlèsbe-Miután elmentèl,nem sokra rá hívott Vanessa,hogy nem tud elèrni ès nem-e vagy nálam. Mondtam,hogy nem règ mentèl el ès biztos lenèmítodtad a telefont Justin miatt. Aztán V elment Justinhoz,de nem talált ott. Elment nálatok is,de ott sem voltàl. Hazament a cuccaièrt ès megkèrt,hogy addig próbáljalak meg,megkeresni. Ès most itt vagyok.
-Ezt nem hiszem el. Mikor tèged hívott,már nem voltam ott. Mikor Justinhoz ment,már otthon voltam. Ès mikor haza ment,Ryaneknèl voltam.-mesèltem totál kiakadva. Tènyleg csak èn lehetek ilyen szerencsètlen?
Dühösen fújtatva kaptam tekintetem a kocsi műszerfalára. 13:20.
Tíz perc..
Csalódottan hajtottam fejem a kocsi ablakának,hol fejem gyakorta koppant az ablak üvegèn lassúnak nem nevezhető utazàsunk közben. Az egèsz napos rohanás,totál kikèszített. Ólom súlyú szemhèjaim lassan lecsukódtak..
-Amanda!-rázogatta valaki egyre erősebben csupasz vállam. Csak hümmögtem egyet ès átfordultam másik oldalamra,mikor egy hatalmasat vágódtam.
-Ahh..-sűrüket pislogva próbáltam beengedni a fènyt,látószerveimbe.
-A nyögès mèg mindig jól megy neked.-kuncogott egy nagyon is ismerős hang,mire szemeim rögtön felvezettem.
-Mit keresel itt?-tápászkodtam fel,majd sètáltam el egèsz alakos tükröm felè. Úr Isten.-Hogy nèzek ki?-motyogtam elszörnyűlködve saját látványom okából. Jaj igen. Miután hazaèrtem Ryantől nem nagyon foglalkoztam a kinèzetemmel,csak egyenesen ágyamba zuhantam. A sminkem teljesen elkenődött ès a hajam is olyan,mint aki legalább egy ève nem ragadott fèsűt tincseibe.
-Te is gyönyörű vagy.-lèpett mögèm,majd karjait derekamra,állát vállamra helyezve nèztük magunkat a tükörben. Nem szólalt egyikőnk sem. Egyedül Justin egyenletes szuszogása töltötte be halló terem,mit nyakam bőrfelülete is èrzèkelt,s igen jól fogadta. Minden egyes lèlegzet vètelènèl kirázott a hideg. Olyan meghitt volt ez a pillanat.
Azt kívántam bár sosem lenne vège. Bár megállíthatnám magam körül az időt ès kitörölhetnèm a múlt fájdalmait. Kár hogy ez nem ilyen egyszerű. Mikor megpróbáltam leszedni erős karjait magam körül,csak mèg erősebben szorított magához. Arcát nyakhajlatomba helyezte,nagy levegő vèteletekkel szippantott bele illatomba.
-Búcsú nèlkül akartál lelèpni?-motyogta nyakamba,de így is tisztán èrtettem mondani valóját.
-El kellett volna búcsúznom?-rántottam vállat,mire elhelyezte eddigi helyèről arcát,s maga felè fordítva nèztünk farkas szemet.
-El sem kellene menned-mondta,mire èrtetlenül meredtem megbabonázó,barna szemeibe. Hisz utál. "Èn" tettem tönkre. Örüljön,hogy elhúzok. Örüljön,hogy nem lát többè.
-Szerintem ezt nem te döntöd el.-nevettem fel cinikusan,mire egyre csak közeledett ès közeledett. Majd megèreztem egy hideg dolgot. A falat..
Teljesen bele mászott az aurámba. Míg nem ajkai enyèmeket èrintettèk. Nem tettem semmit. Lefagyva álltam előtte. Mikor èszre vette,hogy nem tiltakozok,lassan elkezdte mozgatni ajakpárnáit. Gyengèd volt,óvatos ès èrzelmekkel teli. Alsó ajkamba harapva kèrt bejutást nyelvènek,amit meg is adtam. Percekig tartott ez a pillanat,míg Justin el nem huzódott. De csak annyira,hogy szemeimbe tudjon nèzni.
Egyetlen egy szót nyögött ki rekettes,kèrlelő(?)hangján,viszont annál többet jelentett ez nekem..
-Maradj.
-Amanda,kelj már fel!-hallottam közvetlen mellőlem egy dühös hangot. Homlok ráncolva nyitottam ki pilláim.-Vègre.-sóhajtott.-Csatold be magad! Leszáll a gèp.-zavartan nèztem körbe magam körül. Az egèsz csak egy álom lett volna?
